Amerikai Whiskey

Bármikor megkérdezhetik tőlünk, ezért jó, ha tudjuk, melyek a leglényegesebb különbségek a skót whisky (azaz scotch) és az amerikai whiskey között. Az USA-ban érlelt nedűk készítése során (ellentétben Skóciával) többnyire nem használnak fel malátát, hanem csak a gabona pépjét. Ezenkívül míg a skót whisky alapja szinte kizárólag árpa, úgy az újvilági whiskey főzés során legtöbbször kukorica, rozs, vagy a kettő keveréke a felhasznált gabona. Ezért gyakran érezzük is, hogy az amerikai whiskey íze jóval édesebb, mint a skót vagy az ír vetélytársaké.

Keresési találat: 24

Természetesen eredetileg a whisky-készítés tudományát is skót és ír bevándorlók vitték magukkal az amerikai gyarmatokra, de mivel az árpa nem adott igazán jó termést az Újvilágban, ezért az gyorsan lecserélték rozsra, kukoricára és néhány helyen búzára is.

Az amerikai whiskey másik jól felismerhető különlegessége, hogy többnyire belülről elszenesített hordókban érlelik (kivéve a corn whiskey néven kapható tisztán kukoricából készült párlatokat). Ez adja meg az amerikai whiskey-nek az igazán különleges, nemes, enyhén füstös, pirítós, fűszeres, vaníliás aromáját.

 

Whisky vagy whiskey? 

 

A 19. század második felében számos amerikai főzde elhatárolódott a skót címkéken használt whisky betűzéstől, és ezért inkább a whiskey forma vált elterjedtebbé. Ma már néhány amerikai márka szándékosan visszatért a gyökerekhez, ezért például a Maker’s Mark is a skót hagyományú whisky néven kapható.

 

A legismertebb amerikai whiskey típus a Bourbon, amelynek világszerte legnépszerűbb képviselője a Jim Beam. A Bourbon készítését 1964 óta szövetségi törvény rögzíti, amely szerint az italt…

  • legalább 51% kukoricát tartalmazó gabonapépből kell erjeszteni
  • legfeljebb 80%-os alkoholtartalmúra kell lepárolni
  • legfeljebb 62,5%-os alkoholtartalommal lehet érlelésre hordóba rakni
  • kizárólag új, kiégetett tölgyfahordókban lehet érlelni
  • ha legalább két évig érlelik, akkor megkaphatja a straight előtagot (straight bourbon whiskey), ha minden összetevője ugyanabban az államban készült
  • ha 4 évnél kevesebb időtartamig érlelték, akkor fel kell tüntetni, hogy meddig
  • különböző párlatok keveréke akkor lehet bourbon whisky, ha mindegyik párlat teljesíti a fenti követelményeket

Fedezd fel bourbon kínálatunkat!

Jim Beam whiskey 1 l
Amerikai Whiskey
Standard bourbon whisky
Premium Bourbon whisky
Flavoured bourbon whisky

expand_less