Hogy lett a Jelly Belly a világ legélethűbb ízű drazséja?

Hogy lett a Jelly Belly a világ legélethűbb ízű drazséja?

A JellyBelly™ cukorka gyökerei egy Goelitz nevű család nevéhez fűződnek. Két fiatalember, akik testvérek voltak Németországból emigráltak Amerikába, hogy megcsinálják a szerencséjüket. Elvégeztek egy cukorkagyártó iskolát, majd 2 évvel a megérkezésük után 1869-ben Gustav Goelitz, fagylalt és cukorka boltot vásárolt Bellevillben. Az ő testvére Albert pedig, lovas kocsiról az utcán árulta az édességeket.

 

Jelly Belly első cukorka boltja

1894-ben Gustav fia átvette az üzlet irányítását, és egy teljesen új cukorkaformát és ízt talált ki, amit Candy Corn-nak neveztek el. Ez a vajaskrém alapú süvegcukorka olyan népszerűvé vált, hogy még a nagy gazdasági világválságon és a két világháborún is átsegítette a családot.

Gustav Albert cukorka kocsi

 Jelly Belly cégtábla

A Jelly Belly ízesített cukorkák születése


1976-ban jelent meg a Jelly Belly első, nyolc ízt tartalmazó kollekciója, amely olyan különleges ízeket foglalt magában, mint a Root Beer, a zöldalma, a medvecukor, a cream soda, a citrom, a mandarin, a nagyon cseresznye és a szőlő.

1989-ben a világ első sós ízű cukorkájaként debütált a vajas popcorn ízesítésű Jelly Belly, amely azóta is hatalmas sikernek örvend.

Jelly Belly Popcorn

A varázsvilág édességei: Mindenízű Drazsé és Csoki Béka


2000-ben, az első Harry Potter-film megjelenése után született meg a híres Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsé ötlete. Ez a cukorka egyszerre nyújt különleges és néha meglepő ízélményt, olyan variációkkal, mint a bacon vagy a spenót. A Mindenízű Drazsé gyorsan a Harry Potter-rajongók egyik kedvenc édességévé vált.

A Harry Potter világa azonban itt nem állt meg: a varázsvilág másik ikonikus édessége, a Csoki Béka, szintén a Jelly Belly kínálatának része lett. Ez az ínycsiklandó csokoládéból készült finomság nemcsak az édesszájúakat, hanem a gyűjtőket is elbűvöli a benne található varázslókártyák révén.

Harry Potter minden ízű drazsé

A Bean Boozled cukorka: Szórakozás és kihívás egyben


2007-ben született meg a Bean Boozled Cukorka, amely igazi szenzációvá vált. A kollekció különlegessége, hogy azonos színű cukorkák között találhatók jó és rossz ízek, például vajas popcorn vagy záptojás, eper turmix vagy hányás ízesítéssel. Ez az édesség nemcsak izgalmas ízélményt, hanem remek szórakozást is nyújt baráti összejöveteleken és családi programokon.

Jelly Belly Bean Boozled

Tradíció és innováció


Ma a Goelitz család negyedik generációja vezeti a Jelly Belly-t, folytatva a tradicionális cukorgyártást. A Jelly Belly termékei között a Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé, a Csoki Béka és a Bean Boozled Cukorka egyaránt megtalálható, amelyek a varázsvilágot és a kreativitást ötvözve bűvölik el a rajongókat világszerte.

Fedezd fel ezeket a varázslatos édességeket, és éld át a Jelly Belly történetének és ízeinek különleges élményét!

Hírek

  • Mi a különbség a whiskey és a whisky között?

    Mi a különbség a whiskey és a whisky között?

    A „whiskey” és a „whisky” közötti különbség elsősorban földrajzi eredethez kötődik. Az ír és amerikai italokat általában „whiskey”-nek írják, míg a skót és kanadai változatokat „whisky”-nek. A két szó ugyanarra a gabonaalapú, hordóban érlelt párlatra utal, az eltérő írásmód azonban történelmi és hagyománybeli különbségeket tükröz.

    A Heinemann whisky választékában mindkét írásmóddal találkozhatunk, hiszen az egyes országok saját stílust és lepárlási hagyományt alakítottak ki.

    tovább
  • Nem csak csokinyuszi: különleges húsvéti édességek gyerekeknek és felnőtteknek

    Nem csak csokinyuszi: különleges húsvéti édességek gyerekeknek és felnőtteknek

    Január vége van. Kint szürke az idő, a karácsonyi édességek már elfogytak, a húsvéti nyuszi pedig még messzinek tűnik.
    Vagy mégsem?

    Ha valami biztos, az az, hogy a húsvéti édességek világa már rég nem csak a csokitojásokról szól. Egyre többen keresnek olyan meglepetéseket, amelyek játékosak, kreatívak és valódi élményt adnak – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

    Itt jönnek képbe a Jelly Belly jelly beans és a Harry Potter világának ikonikus édességei.

    tovább
expand_less