Courvoisier

A Courvoisier-ház legendás története 1809-ben kezdődik, amikor Emmanuel Couvoisier és Louis Gallois borkereskedő céget alapított Párizsban. A cég hírneve gyorsan emelkedett, így maga Napoleon Bonaparte is meglátogatta a raktáraikat. Annyira ízlett neki a cég által forgalmazott brandy, hogy parancsba adta tüzérségi egységeinek, hogy a morál javítása érdekében a katonák minden reggel kapjanak egy pohár konyakot. A waterloo-i vereség után Napoleont Szent Ilona-szigetére száműzték, ahová csak egyetlen luxus árut vihetett magával, és ő néhány hordó Courvoisier-konyak mellett döntött

    

1828-ban az alapítók fiai, Felix Courvoisier és Jules Gallois áttelepítették a céget a Cognac-régióbeli Jarnac városába, mivel szigorúbb ellenőrzést akartak gyakorolni a konyak minősége fölött. Itt 1840-ben egy kastélyt építettek, amelyben a cég központja azóta is működik. 1909-ben az angol Simon-család vásárolta meg a céget, akik első lépésükként bevezették a közismert Napoleon-sziluettet a cég logójaként. 1910-ben pedig piacra dobták az első Napoleon-kategóriájú (minimum 6-éves érlelésű) konyakot, a szintén legendássá vált szaténfényű palackban1984-ben, azóta is egyetlen konyakgyártóként, a Courvoisier megkapta a Prestige de la France kitüntetést Jacques Chiractól, amely a legmagasabb minőségi díj Franciaországban. 

 

A sokak által a világ legjobb XO-konyakjának tartott Courvoisier XO Imperial egy nagyon öreg blend, amelyet különleges, érett Grande Champagne, valamint válogatott Petite Champagne és Borderies párlatokból állítanak össze. Az intenzív aromák tökéletes egyensúlya több mint két évtizedes türelmes és gondos érlelés eredménye.

 

expand_less