Ha szereted a szó szerint “elbűvölő” édességeket, és kíváncsi vagy a legújabb cukorka-trendekre, akkor tarts velünk egy kis íztúrára Roxforttól a svájci Alpokig!
De vigyázz, ízlelőbimbóid itt és most extra támadásnak lesznek kitéve!
Nagyon találó szlogen, ami remekül definiálja nem csak a Laphroaig brandet hanem az úgynevezett Islay (ejtsd: Ájlá) whiskyket
Islay whisky, mint kategória hivatalosan ugyan nem létezik, de ez a leghíresebb sziget, ahol megszülettek a füstös tőzeges italok. Islay piciny skót sziget mindösszesen kb. 4000 lakossal, akik fő tevékenysége a whisky készítés.
Az alapanyag kizárólag árpa, amit vízben áztatnak, majd hagyják kicsírázni, hogy a sejtfalakat áttörve az enzimek hozzáférjenek a keményítőhöz és az cukorrá tudjon alakulni, amit majd alkohollá erjesztenek. Ez a malátázás folyamata. A folyamat végén a malátát alulról tőzeg füsttel szárítják így már az alapanyag füstös lesz tehát nem az érlelés során kapja meg ezt az aromát.
A tőzeg földi szerves anyag, amely közvetlenül a földfelszín alatt alakul ki a szerves anyag tömörítéséből és bomlásából az évtizedek során. Anyaga meglehetősen sűrű, kézzel egy lapáttal betakarítják, és téglába vágják. A szárítást követően Skóciában és Írországban történelmileg hőforrásként használták fel, kandallóba vagy tűzhelybe égetve. Islay szigetének tőzege azonban különleges az azt borító moháktól és zuzmóktól. Ennek köszönheti a kissé gyógyszeres ízét.
A szigeten jelenleg 8 aktív lepárló üzemel, melyek közül a sziget legdélibb pontján helyezkedik el a Laphroaig. A tőzeg mellett jelentős szerepet kap a Kilbridge folyam, ami szintén valamelyest tőzeges valamint az érlelés során a sós óceáni levegő mely átjárja a hordókat.
A Laphroaig céget hivatalosan 1815-ben alapítják, de az elbeszélések szerint már 1810-ben árulták párlatjukat. Laphroaig kelta eredetű szó jelentése: Csodálatos üreg az Óceán határán. A márka története a Johntoston fivérekkel kezdődik, akik a fennmaradt feljegyzések szerint 1000 hektár földet béreltek marhatenyésztés céljából. A marhák takarmányozásához használt felesleges árpából whisky-t kezdtek el készíteni. Hamarosan kifizetődőbb volt a whisky készítés, mint az állattartás így 1815-ben Alexander és Donald Johntson megalapítja a Johnston&Johnston vállalatot és ezzel megszületik a Laphroaig. 1836-ban Donald kivásárolja fivérét a cégből ám sajnálatosan 1847-ben holtan találják egy erjesztőkádba zuhanva. Fia csak 1857-ben tudja átvenni apja üzletét, unokatestvérével de Ő is korán életét veszti. 1887-ben unokaöccse J Johnnston Hunter örökli a lepárlót, amit csak nagy küzdelmek árán tudnak megtartani Kilbridge folyammal együtt.
Fia, Ian Hunter végez nagy változtatásokat a lepárlóban különösen az üstök tekintetében. Ian halálával kihal a családi vonal, de Bessie Williamson személyében azonban olyan embert talált, akinek szenvedélye, integritása és hajlandósága volt ennek a whiskynek a nagy hagyományainak fenntartására. Bessie 40 évig dolgozott azon, hogy a Laphroaig-t ma is élvezni tudjuk. Ő vezette be a használt bourbonos hordós érlelést, és hozott olyan kiváló gazdasági döntéseket melyek által fennmaradt ez a több mint 200 éves csodálatos párlat.
1994-ben látogat el előszőr Charles Wels hercege a főzdébe és ad megbízást rá, hogy hivatalosan szállíthat a királyi háznak. Ugyanebben az éveben megalakul a Laphroaig baráti klub, melynek bárki tagja lehet, aki vásárol egy üveg Laphroaig-t és a dobozban található kóddal regisztrál. Ezzel együtt kap egy négyzetlábnyi területet a Laphroaig-tól, és ha bármikor ellátogat a főzdébe megvendégelik egy whiskyre.
Még egy kis érdekesség a Laphroaig volt az egyetlen whisky, amelyet Amerikában a szesztilalom ideje alatt gyógyszerként árultak a patikában.
Manapság egyre kevesebb lepárló malátázza saját magának az árpát, inkább vásárolják. A Laphroaig-nál hagyományosan a mai napig padlómalátázással kezdik meg a gyártást. Az árpát a Kilbridge folyam vízével keverik, hogy beinduljon a csírázás majd kiterítik egy hatalmas tárolóba, ahol hagyják, hogy átjárja Islay szigetének levegője. Ez idő alatt folyamatosan gereblyézik a malátát, hogy a csírák ne tapadjanak össze, de amint az enzimek a keményítőt cukorrá alakítják meg kell szaktani a folyamatot ekkor kezdik meg a szárítást. Itt indul el a tőzeges füstölés és kapja meg az alapanyag a fentolos jegyeket. Miután a cefre elkészült hozzáadják az élesztő, hogy a cukor alkohollá erjedjen és ezt fogják lepárolni.
A Laphroaig-t a skót single maltokhoz hasonlóan kétszer párolják le azonba az elő és az utó párlat leválasztása viszonylag későn történik így maradnak meg a karakteres gyógyszeres füstös jegyek még jobban. Miután a párlat elkészült az italt használt Maker’s Mark-os hordókban érlelik, így a bourbon-ös jegyek lágyítják az italt. Az érlelési idő alatt az Atlanti Ócán sós levegője teljesen átjárja a párlatatot, ami hihetetlen ízvilágot kölcsönöz a Laphroaig-nak.
Bár a Laphroaig-t különösen füstösnek tartják azonban a ppm tartalma csak 40-45 (parts per million – az egész milliomod része) számmal jelzik azt, hogy hány milliomod résznyire füstös. Csak viszonyítás képpen a legnagyobb PPM-mel rendelkező whiskey 300 körülire tehető.
A klasszikus Islay whisky, amivel a legtöbb bárban találkozhatunk.
10 éves érlelés közben a Golf áramlat közelségének köszönhetően a skót whiskytől eltérően viszonylag magas az angyalok jussa kb. 4%. Illatában és ízében is olajos, gyógyszeres füstös jegyek találhatók meg a gazdag ízvilágban.
A negyedelt hordós Laphroaig, ami mindössze 5 évet tölt hordóban, mégpedig úgy, hogy 4év 5 hónap-ig van használt Maker’s Mark-os hordókban majd negyedelt (45-50 literes) hordókba töltik át és ebben töltenek 7 hónapot, mely alatt a kevesebb whisky jobban érintkezik a fával melyben a vaníliás karamelles ízek lágyítják az italt.
Azért érdemelte ki a jelzőt, mert többféle hordós érlelésből van kikeverve. Van benne Oloroso és Pedro Ximenez sherry, bourbon érlelésére nem használt fehér amerikai tölgy, Quarter cask, és első töltésű bourbon hordós érlelés is.
Ezt a verziót háromféle hordóban érlelték tökéletesre. Először amerikai ex-bourbon hordóba, majd a Quarter Cask nevű kiadásból is ismert kisméretű (a normál hordó méret negyede) hordóba, legvégül pedig nagyméretű, oloroso sherry hordóba tették ezt a maltot.
A whiskyt első töltésű sherry illetve quarter cask érlelésekből gyúrják össze. A lepárló manager John Campbell személyesen alkotta meg ezt a csodás italt. A "Lore" elnevezés pedig arra a generációról generációra áthagyományozott tudásra utal, amely csak a Laphroaig-hoz hasonló múlttal rendelkező főzdék sajátja.
Ha szereted a szó szerint “elbűvölő” édességeket, és kíváncsi vagy a legújabb cukorka-trendekre, akkor tarts velünk egy kis íztúrára Roxforttól a svájci Alpokig!
De vigyázz, ízlelőbimbóid itt és most extra támadásnak lesznek kitéve!
Szeretnél egy tuti tippet, amivel Karácsony, Mikulás-nap, az évvégi céges partik vagy iskolai ünnepségek kapcsán meglepheted barátaidat, rokonaidat, kollégáidat?
Cégünk, a Heinemann Testvérek Kft. 1992-es megalakulása óta meghatározó szereplője a magyarországi minőségi italpiacnak. Nevünket anyacégünkről, a Gebr. Heinemann-ról kaptuk, ami egy több, mint 100 éves múlttal....
A kialakult korona vírus okozta helyzet miatt szeretnénk megtenni a kellő óvintézkedéseket, így határozatlan ideig SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE nincs lehetőség! A futárszolgálattal történő kiszállítás jelenleg még gondtalanul üzemel, mostantól 15.000 Ft feletti megrendeléseiket ingyen házhoz visszük. 😷
A jelenlegi helyzetre való tekintettel kérjük, hogy a fizetésnél inkább válasszák az onlinebankkártyás és az előre utalásos opciót a készpénzes utánvét helyett, ezzel is lecsökkentve a fertőzés kockázatát!
Bármilyen felmerülő probléma/panasz/kérdés esetén állunk rendelkezésére.
Telefon: +36 29-920-940 minden hétköznap 9:00-16:00
E-mail: webshop@heinemann.hu
A házhozszállítás díja 20.000 Ft feletti vásárlás esetén, ingyenes.
20.000 Ft alatti vásárlás esetén, 1.500 Ft az ország egész területére.