Viaszba zárt tökéletesség

2019.01.18. 12:37:42

- Azt tudtad - kérdezi barlangász barátom, aki mellesleg tárgyfotós is, ezért ő készítette a képeket a Maker's Mark-üvegről ehhez a cikkhez -, hogy az igazi viszkifanok tartanak otthon egy kis forrásvizet is az ital származási helyéről, mert ha ebből öntenek pár cseppet a pohárba, még autentikusabbá válik az ízélmény?

Nem, nem tudtam. Ezt se. Meg azt se, hogy a whisky szó a gael "víz" szóból ered. (Ami persze újabb bizonyítéka annak, hogy mindent a magyarok találták fel,

hiszen a víz és a viszki szavak közti kapcsolatot csak az nem látja, akit teljesen elvakított a darwino-anglo-globalizmus.) És mit nem tudtam még? Hát hogy bár a whiskey írásmód elsősorban

Írországban és az USÁ-ban jellemző, a skót whisky-t e betű nélkül írják

Így írja a Makers' Mark is, a skót ősök előtti tisztelgésként. Maga a márka egyébként meglepően fiatal, az első palack Maker's Mark whisky csak 1958-ban készült el.

A gyártó cég tradíciói ennél jóval régebbre nyúlnak vissza: 1805 óta készül már bourbon azon a területen, Kentuckyban, ahonnan a Maker's Mark jön.

Hopp, már megint egy magyarázni való szó: bourbon. Ez a whiskyfajta tipikus amerikai gabonapárlat, melyben a gabona-alapanyag legalább 51 %-a kukorica, a whiskyt pedig palackozás előtt maximum

62,5%-os alkoholfokra hígítva új, kiégetett tölgyfahordóban érlelik, mielőtt minimum 40%-os alkohol-térfogat-százalékra tovább hígítva palackozzák. A Maker's Mark alapanyagában még több a kukorica,

mintegy 70% (a maradék részben árpamaláta, részben búza), ettől kapja ez a whisky jellegzetes édeskés ízét.

Egy whiskyről igazán autentikusan azért mégiscsak profibban tud nyilatkozni egy virtigli whisky-szakértő, mint egy alkalmi gabonapárlat-hörpintő újságíró.

Ezért megkérdeztük Szabó Dávidot a Spirit Academy Budapesttől, hogy:

- Miben más a Maker's Mark whisky, mint a többi?

- Ez a whisky mindenben kicsit más, mint a kentucky bourbon általában. A Maker's Mark megjelenését az alapító Bill Samuels felesége, Margie tervezte meg.

A receptúra úgy készült el, hogy a tervezett alapanyag-kombinációkból kenyeret sütöttek és a legfinomabb változat kiválasztása után azt vették alapul a további whisky-gyártáshoz,

és simán elégették az addig használt 170 éves családi receptet, még az új tétel első lepárlása előtt. Ez volt az első bourbon, ami nem családnévről kapta a márkanevet és mind a

mai napig a raktárban, az érlelőben kézzel mozgatják a hordókat, hogy az érlelés ideje alatt egyenletesebb érést érjenek el minden tételben. 

1953-ban készült el az első 19 hordó és a mai napig is ennyi hordó keverékéből állítanak elő egy palackozásnyi mennyiséget.

Margie gyűjtötte az ónedényeket, amelyeken rajta volt mindig a készítő jele - maker's mark, innen a név. Az üveg formáját pedig konyakosüveg-gyűjteménye alapján dolgozta ki.

A címkét kezdetben minden palackra kézzel írta meg (mert kalligráfiával is foglalkozott), az általa megalkotott betűtípust a termékről nevezték el.

A viaszos lezárás ötlete szintén az általa gyűjtött díszes italos üvegekről származik, a viaszt kezdetben a konyhai fritőz-készülékében olvasztotta a palackzáráshoz. 

A cég azért is különleges, mert a bourbon-gyártók általában ugyanazzal a receptúrával, de eltérő érlelési vagy eljárási technikát használva több márkát készítenek;

a Maker's Mark volt az első, aki egyetlen márkát forgalmazott és forgalmaz a mai napig. Ráadásul - egy újabb szentségtörés - náluk nincs pontos idő meghatározva az érlelésre.

Ez valahol 5,75 és 7 év között van, mert a lepárlómester azt mondja, hogy a whisky majd szól, ha kész van.

- Árában, stílusában, eleganciájában hova sorolható be a Maker's Mark?

- Magyarországon a szuper prémium bourbon kategóriának ez a belépő whiskey-je, mely mind megjelenésében, mind ízében mégis komoly feltűnést kelt.

Ötvözi a legfontosabb skót és amerikai hagyományokat. Amikor megjelent a piacon, még olyan magas áron adták, hogy nem tudta értelmezni az akkori piac.

22 évig nem is igazán tudták beindítani az értékesítést, talán mert nem kommunikálták megfelelően, hogy miben is más ez a bourbon, mint a társai.

Aztán a nyolcvanas években megjelent egy újságcikk, ami részletesen kifejtette, hogyan is készül és hogy ez az első bourbon, amit még 5 évnél is tovább érleltek, az akkor megszokott 4 évtől eltérően.

További különlegessége, hogy a szintén megszokott rozs helyett téli búzát használnak a készítéséhez, ami nem fűszeressé teszi, hanem engedi érvényesülni a kukorica édességét.

Az alapanyag, a lepárlás és az érlelés kombinációja pedig rendkívül selymessé teszi ezt a bourbont, ami a megfelelő kommunikáció beindítása után szinte töretlen sikerrel szerepel

a piacon és bátran ki lehet jelenteni, hogy megalkotásával kelt életre a prémium kategória a bourbon piacon.

- Mi a különbség a a Maker's Mark és a Maker's 46 között?

- A sima  Maker's Mark az alap, a Maker's 46 pedig ennek továbbgondolt verziója. A cégnél ötven év után azért már úgy gondolták, hogy hiába hagyomány a hagyomány, csak

kéne valamit újítani, de fel sem merült, hogy ennek alapja ne a Marker's Mark legyen. Azt fogalmazták meg, hogy az eredeti termék jellegzetességeit szeretnék tovább erősíteni.

Elkezdődtek a megbeszélések a céggel, amely a kezdetektől gyártja a hordókat a whiskyhez. Több verziót kipróbáltak és végül vakteszten választották ki a nyertest, amely úgy készül,

hogy a hordóban már elkészült Maker’s Mark-ot, további 9 hétig 10 darab francia tölgyfadongával együtt tovább érlelik. Bár a 46 - némi képzavarral - 47%-os alkoholtartalommal kerül

a palackba, mégis megőrzi selymességét és vaníliás-karamellás jegyei nagyon szépen összesimulnak a tölgy jellegzetes ízeivel és hosszabb a lecsengése is, mint az alapterméknek.

Kinek melyik Maker's whiskyt ajánlanád?

- Ha otthon szeretnénk baráti, családi összejövetelekre egy prémium bourbont tartani, akkor a Maker's Mark kiváló választás lehet, akár egyszerű,

de zamatos whisky-koktélok elkészítéséhez, akár tisztán történő fogyasztáshoz is. Árfekvése élvezeti értékének megfelelő, de a különleges palackzárás

és a jópofa háttérsztori remek hangulatot ad a whisky megjelenése, ízvilága mellé. A Maker's 46 pedig tökéletes ajándék lehet annak, akiről már tudjuk, hogy kedveli a

Maker's Markot és szeretnénk arra ösztönözni, hogy tiszta whiskyt ízlelve ajándékozza meg magát némi luxussal.

- És a lényeg: a jellegzetes viaszolós zárásnak van-e jelentősége a whisky minőségére, érésére nézve?

- A whiskey nem érik tovább, miután palackba kerül, ezáltal a minősége sem változik. A viaszolós zárás nem is annyira a termék minőségét, inkább a palack egyediségét,

különlegességét biztosítja, hiszen a mai napig kézzel mártanak viaszba minden egyes palackot, ezáltal minden üvegen egy picit más a folyás mintája. Nincs két egyforma palack

Maker's - minden egyes megvásárolt üveg kézbe vételével, megforgatásával teljes joggal érezhetjük, hogy csak nekünk van ilyen!

A teljes cikket itt találjátok:

https://444.hu/2019/01/18/viaszba-zart-tokeletesseg

Hírek

  • HEINEMANN TESTVÉREK KÉRDŐÍV

    2019.04.09.

    Köszönjük, hogy részt vesz a Heinemann Testvérek Kft. felmérésében, amellyel szeretnénk megismerni véleményét a webshopunkról, így fejlesztve az Ön igényeire oldalunkat.

    Töltse ki kérdőívünket és mi e-mailben küldünk Önnek egy 10%-os kupont, melyet oldalunkon bármire felhasználhat ( kivéve az akciós és promóciós termékek ).

    A kérdőív kitöltése nagyjából 2 percet vesz igénybe és teljes mértékben anonim.

    KATT ⬇⬇⬇

    KÉRDŐÍV KITÖLTÉSE

    tovább
  • Viaszba zárt tökéletesség

    2019.01.18.

    - Azt tudtad - kérdezi barlangász barátom, aki mellesleg tárgyfotós is, ezért ő készítette a képeket a Maker's Mark-üvegről ehhez a cikkhez -, hogy az igazi viszkifanok tartanak otthon egy kis forrásvizet is az ital származási helyéről, mert ha ebből öntenek pár cseppet a pohárba, még autentikusabbá válik az ízélmény?

    tovább